Mai napom eléggé érdekesen indult hánytam össze vissza(Y)-.- na de vége lett :D és mióta mama korházba került és majdnem elvesztettem hogy minden nap egy nagy ajándék hogy még itt van és minden nap elmondom neki hogy szeretem:D
És végre megtaláltam a csicska számom:D
És holnap péntek és dóóriva megyünk fel*-* lehet jön böbcíí is :D
szarul esik pont tőle =( de holnap beszélek vele...

A lány végre rászánta magát és elindult. Elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, és azt mondták az idő minden sebet begyógyít. Márpedig régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik, aztán egy zaklatott álom, vagy egy zene, újra és újra felszakította a sebet. S ilyenkor újra érezte a régóta tartó fájdalmat, amit szeretett volna elfejteni.

Elindult hát az Időhöz, s most itt van. Becsöngetett és egy férfi nyitott ajtót, s mosolyogva betessékelte. Azt mondta ő a Felejtés, régóta dolgozik az Időnek.

A váróban már sokan ültek. Sebeket nem látott egyikőjükön sem, igaz, az övé sem látszott, annál szembetűnöbb volt a tekintetek furcsa megtört fénye.

Csend volt. Nem szóltak, csak lopva tekingettek egymásra. Lassan fogytak a páciensek és egyszercsak ő következett. Ott állt szemben az Idővel, és hirtelen nem tudta mit mondjon.

-Számon kérje, hogy eddig miért nem tette a dolgát? Vagy töredelmesen bevallja, hogy nem is akart felejteni?

Az Idő, mint aki megérezte vívódását, lágyan a vállára tette a kezét, mélyen a szemébe nézett. Kérdések nélkül is látta benne az éveket, az átvirrasztott éjszakákat, a mosolytalan órák kínkeservét. S ahogy ott álltak szemtől-szembe, megértette végre, az Idő fölötte áll mindennek.

Uralja őt, de szereti, és az ő oldalán áll.

Ekkor szinte varázsütésre belépett a Felejtés. Kettőjük közé lépett és megkérdezte: akarsz engem? Itt és most? A lány könnyekkel a szemében bólintott. A férfi átölelte és lágyan, de határozottan megcsókolta.

Nem tudta mi történt ezután, csak arra emlékszik, hogy az Idő már sehol sem volt, megszűnt létezni. Mint az a seb, mely már csak egy apró foszlány az emlékei között.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.